A NOSZA (Nonprofit Szektor Analízis) Egyesület célja a civil nonprofit
szektor
jogi környezetének fejlesztése. Fontosnak tartjuk, hogy független
és sokszínű civil szervezetek hatékonyan, ugyanakkor legitim módon
működjenek, fenntartható és észszerűen szabályozott környezetben.
Ennek érdekében a jelenlegi gyakorlatot vizsgáljuk és elemezzük.
2001 óta a Környezeti Management és Jog Egyesület (EMLA) számos kutatási projektet végzett a civil szervezetek jogaival kapcsolatban, különös tekintettel a részvételi demokrácia kérdésére. Több alkalommal vett részt jogérvényesítési és watchdog típusú munkában is, ugyanezen a területen. Ezen tevékenységek alapján bocsátotta útjára a Nonprofit Szektor Analízis nevű projektet. A projektben több kiemelkedő fontosságú kötet jelent meg a nonprofit szféra jogi kérdéseivel kapcsolatban, Ezeket megtekintheti és legtöbbjét le is töltheti a Kiadványok menüpontban.
A NOSZA project Egyesületté nőtte ki magát. Az egyesület tagjai mindazok az szakértők és kutatók akik részt vettek az egykori projekt munkájában. Azért döntöttünk külön egyesület létrehozásáról, mert a NOSZA profilja határozottan különbözik az EMLA környezetvédelmi elkötelezettségétől. A NOSZA Egyesület tagjairól itt olvashat bővebben: Tagjaink
Eddigi leghosszabb és talán legismertebb programunk a nonprofit szektorban a www.jogalkotas.hu honlap. Ez a portál összegyűjti mindazokat a törvénytervezeteket, amelyek véleményezésre várnak különböző minisztériumok honlapjain. Ezen a helyen mind együtt megtalálható, tehát könnyen kutatható és véleményezhető. Lehetőséget nyújtunk arra is, hogy aki szeretne, értesítést kaphasson az új tervezetek megjelenéséről. Emellett rendszeresen értesítjük a minisztériumokat megfigyeléseink eredményeiről.