Projektindító:jogalkotas.hu
2005. október 18.

Törvény az elektronikus információszabadságról
2005. július 4.

Az Önkéntes törvény
Az Önkéntes Központ Alapítvány tájékoztatása alapján

GSZTcivil
Javaslat a GSZT civil oldal összetételére

A Levegő Munkacsoport az "autópálya" törvényről
FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEKNEK

Közigazgatási Szolgáltatások Korszerűsítési Program
A Belügyminisztérium állásfoglalás-kérése

Gyakori Kérdések a Nemzeti Civil Alap (NCA) kapcsán
A NOSZA projekt által készített segédanyag

A jogalkotásról szóló törvény tervezete
Igazságügyi Minisztérium

Törvény a jogi segítségnyújtásról
Az IM 2003. augusztusi tervezete

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény tervezete
Az IM 2003. júliusi anyaga letölthető

2003. évi L. törvény a Nemzeti Civil Alapprogramról

Végrehajtási rendelet a Nemzeti Civil Alapról szóló 2003/L. tv-hez
Elfogadta a Kormány 2003. szeptember 24-én

Javaslat az NVA Vhr. módosítására
Készítette az NCA Tanács munkacsoportja

Az önfoglalkoztatásról szóló törvény koncepciója
Az FMM vitaanyaga

AKTUÁLIS KÉRDÉSEK

Ebben a fejezetben segítséget kívánunk nyújtani a civil szervezeteknek abban, hogy a kormányzat nyitott jogalkotás szellemében zajló folyamatait nyomon tudják követni. Elsősorban azokat a folyamatokat figyeljük, - monitorozzuk - amelyek a civil szervezeteket tevékenységük fókuszától függetlenül érinthetik.

Kérjük, értesítsenek minket, ha olyan civil szervezeteket érintő szabályozásról tudnak, amelyet ez az oldal nem említ! Levelüket küldjék az eszter@emla.hu e-mail címre, a +36-322 8462-es fax-számra vagy postán az EMLA Egyesületben Márkus Eszternek címezve a 1076 Budapest, Garay u. 29-31. címre. Köszönjük!

-----------------------------------

LEGFRISSEBB ANYAGAINK:

A Valódi Civil Partnerségért díj

A Civil-Társ Trust Programiroda életre hívta a Valódi Civil Partnerségért díjat. A díjjal a Programiroda olyan helyi közigazgatási szerveket, intézményeket kíván elismerni, melyek egy adott program illetve ügy kapcsán, hatékonyan egyeztettek, együttműködtek a civil szektor képviselőivel. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet ennek fontosságára, és ezáltal hosszú távon elősegítse, hogy a közigazgatási szervek a civilek, mint megkerülhetetlen és professzionális partnerek véleményét kikérjék, valamint az általuk megfogalmazott igényeket és javaslatokat ténylegesen mérlegeljék és megvalósítsák.

További információ: Civil Társ Programiroda Letölthető: Nevezési lap

Új programunk: jogalkotas.hu

A civil elvárások, és a törvények érvényesítése érdekében a NOSZA programot szervező EMLA Egyesület 2005 év végén civil kezdeményezésként, állami támogatás nélkül indítja el a www.jogalkotas.hu oldalt. A program célja egyrészt az, hogy ráirányítsa a nyilvánosság figyelmét arra, hogy joga és érdeke megismerni a törvények, a rendeletek és más kormányzati döntések anyagait, tervezeteit, előterjesztéseit - akár a döntés előtt is. Másrészt a weboldal segítségével egyszerűbb lesz a legfrissebb anyagokat megismerni, ráadásul összehasonlítható lesz a tárcák internetes nyilvánossága, átláthatósága. Jó tudni, hogy az Eitv. alapján 2006. január 1-től a Minisztériumok kötelesek lesznek a készülő jogszabály tervezeteket honlapjukon megjelentetni, de mivel a törvény nem nevez meg szankciókat mulasztás esetére, szükség lesz a számonkérésre - a nyilvánosság előtt. Október 13-án tartottuk a projektindító megbeszélést, melynek emlékeztetőjét itt olvashatja.

Az Orszgágyűlés elfogadta az elektronikus információszabadságról szóló törvényt

Nagy jelentőségű törvény lehet a civil szervezetek szempontjából az elektronikus információszabadságról szóló törvény (Eitv). Központi eleme a közérdekű adatok elektronikus közzétételének szabályozása. Az állami szféra különböző szintjein általános, különös és egyedi elektronikus közzétételi listákat vezetne be. A közzétételi listák nem csak az államigazgatás átláthatóságát javítanák, hanem a társadalmi szervezeteknek jobb hozzáférést biztosítanának a döntéshozatalhoz és a jogalkotáshoz.

Az Országgyűlés elfogadta az Önkéntes törvényt

Hosszú évek óta vár a civil szektor az önkéntesség elismerésére, az önkéntes segítés jogi akadályainak lebontására. 2005. június 27-én elfogadta az Országgyűlés a „Közérdekű önkéntes tevékenységről” szóló törtvényt. Hogy ezzel kevesebb lesz-e a jogi akadályok száma vagy sem, majd a jövő dönti el... Bővebben

Lobbitörvény tervezet, 2005

„Az Igazságügyi Minisztérium lobbitörvényt készít. Kikértük a szövegét és feltettük a honlapunkra. Mivel a hagyományos módszerrel nyilvános vitára nem bocsátották az anyagot, így azt sem lehet tudni, hogy meddig lehetett volna a dokumentumot véleményezni. Nekünk június 8. lett volna a határidő, de csak aznap kaptuk meg a válaszukat, és a törvénytervezetetről még akkor sem nyilvánítottunk volna véleményt, ha előbb kapjuk meg. Hogy miért nem azt elolvashatjátok az anyagban.” A TASZ tájékoztatása

Elektronikus információszabadságról szóló törvényjavaslat

A Parlamenthez a Kormány benyújtotta az elektronikus információszabadságról szóló törvényjavaslatot . A javaslatban szó van a jogalkotás nyilvánosságáról és a jogszabályokhoz való hozzáférésről is.

Megalakult a GSZT Állandó Bizottsága

Név

GSZT-ben betöltött pozíció

Szervezet

Gazdasági szféra

   

Demján Sándor elnök

ügyvivő, a GSZT soros elnöke

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

Parragh László elnök

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Nagy Tamás

elnök

Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége

Erdei Tamás

elnök

Magyar Bankszövetség

Munkavállalók

   

Dr. Szabó Endre elnök

ügyvivő

Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

Dr. Borsik János elnök

Autonóm Szakszervezetek Szövetsége

Gaskó István elnök

Liga Szakszervezetek

Palkovics Imre elnök

Munkástanácsok Országos Szövetsége

Civilek

   

Dr. Tóth János alelnök

ügyvivő

Ipari Parkok Egyesülete

Barabás Miklós ügyvezető igazgató

Európa Ház

Dr. Herczog Mária

szakmai igazgató

Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület

Márkus Eszter programvezető

EMLA Egyesület

Tudomány

   

Horn Péter, az MTA tagja

ügyvivő, az Állandó Bizottság tagja

MTA képviseletére felkérve (Kaposvári Egyetem)

Vizi E. Szilveszter elnök

Magyar Tudományos Akadémia

Dr. Besenyei Lajos elnök

Magyar Rektori Konferencia

(Miskolci Egyetem rektora)

Civil szervezetek legitim képviselőit a GSZT-be

2004-12-08

Javaslatot készítettünk a Gazdasági és Szociális Tanács civil oldalának összetételére. Jelenleg a civil oldal zömében a Kormány által felkért civil (és kvázi civil) szervezetek, tanácsok képviselőiből áll. A tervek szerint őket váltják majd fel a civilek által maguk közül kiválasztott delegáltak. Csak egy kérdés nem tisztázott még. Milyen civilek legyenek a GSZT-ben? Javaslatunk

Befolyásolt fogyasztói döntések

2004-09-23 forrás: www.vg.hu

Mostantól a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával gyanúsított piaci szereplők is tisztában lehetnek azzal, hogy magatartásuk elbírálása során mit mérlegel a versenyhatóság, amikor büntetésük mértékéről határoz. A Gazdasági Versenyhivatal ugyanis - az eddigi tapasztalatok összegzéseként - közzétette az e körbe tartozó jogsértések bírságolási szempontjait. Az új közleménytervezet és az ahhoz kapcsolódó dokumentumok célja a fogyasztói döntések szabadságát biztosító szabályozás mind teljesebb érvényesítése. Erre figyelemmel pedig az egységes, átlátható jogalkalmazási gyakorlatot és a szakma, valamint az érintett piaci szereplők kellő tájékozottságát kívánja elősegíteni a versenyhatóság. A versenyhivatal a honlapján olvasható dokumentumokhoz december 15-ig várja az észrevételeket.

Fogyasztói döntések befolyásolásával kapcsolatos anyagok (bírságolás, irányelvek) közreadása véleményezésre

A dokumentum közvetlenül is elérhető innen.

CIVILTÁRS - LINKAJÁNLÓ

2004-08-16

A Trust program jogi kérdéseivel foglalkozó Ökotárs Alapítvány a CivilTárs program számára külön weboldalt tart fenn a civil szektorral kapcsolatos lobbitevékenységéről. A weboldalon naprakészen olvashatóak a program legfrissebb és régebbi lobbianyagai is. Érdemes meglátogatni! http://www.okotars.hu/trust/

A JOGALKOTÁSI TÖRVÉNY MÉG MINDIG AZ ABLAKBAN

2004-07-20

Bár az új Jogalkotásról szóló törvény tervezet kétharmados módosítása tekintetében - úgy tudjuk - már gyakorlailag egyezségre jutottak a pártok, még mindig nem tudjuk, mikor kerül részletes vitára a Tisztelt Ház elé a 2003 júliusban előkészített javaslat. A módosítások révén megvalósulhatna a nyitott jogalkotás folyamata Magyarországon, és ezzel megnyílna a lehetőség a hatékony érdekérvényesítésre és lobbizásra.

A civil szervezetek ugyan nem kapnának megkülönböztetett jogokat, de az internetes nyilvánosság számos dokumentum, döntéselőkészítő anyag hozzáférhetőségét garantálná.

A KORMÁNY MEGNEVEZTE AZ EGSZB HARMADIK OLDAL DELEGÁLTJAIT

2004-06-30

A 2003. novemberi jelölés után, a pályázatokat és a legesélyesebb 25 jelöltet interjúvolta meg a kormányzati bizottság. A döntés 2004 áprilisban született meg. Ennek értelmében a magyarországi civil szervezeteket a következő személyeket terjeszti elő a kormány képviselőnek Brüsszelben az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságba:

  • Barabás Miklós, Európa Ház Egyesület,

  • Garai István, Országyos Fogyasztóvédelmi Egyesület,

  • Dr. Herczog Mária, Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Szervezet,

  • Dr. Tóth János, Ipari Parkok Egyesület.

Póttagként előterjeszttek: Gosztonyi Géza (Szociális Szakmai Szövetség), Madarassy Judit (Levegő Munkacsoport Környezetvédő Szövetség), Dr. Laczkó András (Magyar Agrárkamara), Dr. Kormosné Debreceni Zsuzsa (Nagycsaládosok Országos Egyesülete).

A LEVEGŐ MUNKACSOPORT LEVELE AZ AUTÓPÁLYA TÖRVÉNYRŐL

A szövetség levelét és a civil szervezetekhez szóló felhívásukat honlapunkon is megtalálja.

ÖNKÉNTES TÖRVÉNY CIVIL VITÁJA

Az Önkéntes Központ Alapítvány által kezdeményezett önkéntes törvény tervezetét honlapjukon itt olvashatja.

Nyilatkozat a Közigazgatási Szolgáltatások Korszerűsítési Programjáról

A Belügyminisztérium nyilatkozata felhívta a közigazgatási szolgáltatások korszerűsítése iránt elkötelezett társadalmi és szakmai szervezeteket, hogy csatlakozásukkal erősítsék meg a nyilatkozatban foglalt szándékokat, cselekvési irányokat. A felhívás szövege. A nyilatkozat itt olvasható.

2003. október 13-án jelent meg az NCA honlapján a felhívás civil szervezetek számára, hogy vegyenek részt az NCA jelöltállítási rendszerében. Az elektorok listája november 23. óta olvasható a www.nca.hu oldalon.

NEMZETI CIVIL ALAPROGRAM 2003. évi L. törvény végrehajtási rendelete

Az NCA jelentőségét nem kell hangsúlyoznunk. A törvény szövege mellett mostantól itt olvasható a végrehajtási rendelet, melyet 2003 szeptember végén fogadott el a kormány.

JOGALKOTÁSRÓL szóló törvény módosítása

Nyár végén készült el az Igazságügyminisztérium tervezete a jogalkotásról szóló törvényről, amely részben az EU jogharmonizáció, részben a nyitott jogalkotás céljait szolgálja. A tervezet egyben a hatásvizsgálat korszerűbb megközelítését is tárgyalja. A törvényt az Országgyűlés októberben tervezi napirendere tűzni, a társadalmi véleményeztetés határideje 2003. szeptember 25.

SZERZŐDÉS AZ EURÓPAI ALKOTMÁNY létrehozásáról

2003 szeptemberétől letölthető az alkotmányossági szerződés magyar nyelvű fordítása.

JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL szóló törvény tervezete

A szegények ügyvédje néven ismertté vált szabályozási tervezet újabb verziója lett nyilvános 2003 augusztus közepén. Jogi tanácsadással, képviselettel foglalkozó szervezetek figyelmébe!

EGYENLŐ BÁNÁSMÓDRÓL ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGRŐL szóló törvény tervezete

Az Esélyegyenlőségről szóló törvény (melyet antidiszkriminációs törvénynek is neveznek) koncepciójának vitája után 2003. júliusban vált nyilvánossá a törvény normaszövege.

FELNŐTTKÉPZÉSRŐL szóló 2001. évi CI. törvény módosításának tervezete

2003. július közepe óta olvasható a tervezet az FMM honlapján.

ÖNFOGLALKOZTATÁSRÓL szóló törvény tervezete